Titkos szerelem(VMin): 43.rész - Hogy tehetted ezt?

V Pov.:

Aggódom JiMin-ért, mert mostanában nagyon furcsa. Folyton csinál valamit, és látszik rajta hogy nincs vele minden rendben. Azonban én hiába kérdezgetem, mindig azt mondja hogy nincs semmi, vagy hogy csak elfáradt. Szerintem viszont más is van a háttérben, csak nem tudom mi...De remélem elmondja és tudok majd neki segíteni, ugyanis nem szeretem őt így látni. Hiszen ha ő szomorú akkor én is az vagyok. Hosszas gondolataimból NamJoon Hyung szakít ki azzal, hogy kopog az ajtónkon.
-Gyere! - Szóltam ki neki, mire ő már nyitotta is az ajtót.
-Jó reggelt srácok! Nem zavarok sokáig, csak azt akarom mondani, hogy mára nektek nincs munkátok mert én, J-Hope és Suga dolgozunk az új albumon, rátok meg talán holnap vagy holnap után lesz szükség. -Vázolta fel nekünk a helyzetet, aminek nagyon is örültünk.
-Akkor nekünk addig szabadság van? - Érdeklődtem, mire Nam csak bólogatott. Ezután már nem is zavart minket, hanem ment tovább az útjára, mi pedig lassan kikeltünk az ágyból, majd lementünk a konyhába reggelizni. Mint kiderült, Jin és Kook is itthon maradhatott, de ők már elhatározták hogy mivel fogják magukat elfoglalni. Kookie szokásához híven játszani fog a gépén, míg Jin Hyung takarítani és főzni fog. Így hát már csak mi voltunk hátra JiMin-el, hogy kitaláljuk hogy mivel foglaljuk le magunkat.
-Mit szólnál, ha elmennénk egyet sétálni? - Nézett rám kíváncsian.
-Rendben, menjünk. - Bólogattam.
-Álcát ne felejtsétek! - Figyelmeztetett minket SeokJin.
-Direkt olyan helyre megyünk, ahol senki se lesz. - Mondta párom, amin én meglepődtem de inkább nem kérdeztem rá.
-Nem baj, jobb ha van nálatok. - Erősködött Hyung, mire szerelmem nagyot sóhajtva beletörődött a dologba. Mihelyt végeztünk a reggelinkkel, el is indultunk készülődni. Felvettünk magunkra egy laza nadrágot és egy pólót a meleg miatt, megfésülködtünk és elvégeztük a szokásos reggeli dolgainkat, majd felhúztunk egy-egy kényelmes cipőt és már indultunk is.
-Na és hova megyünk? - Kíváncsiskodtam.
-Majd meglátod. - Mondta.
-És mit fogunk csinálni? - Tettem fel egy másik kérdésemet.
-Majd azt is meglátod. - Mosolyodott el halványan.
-Ahhh utálom amikor titkolózol. Valami baj van? - Faggattam tovább, közben pedig végig az arcát bámultam. Arckifejezéséből ítélve fején ütöttem a szöget, éppen ezért amint odaértünk arra a helyre ahova menni akart és ahol tényleg nem volt senki, folytattam faggatását. Tudni akartam hogy mi az ami ennyire bántja a lelkét, és ha másképp nem, akkor majd harapófogóval kihúzom belőle bármi is legyen az. -Na ki vele, mi bánt téged? - Tértem rögtön a lényegre.
-Jajjj TaeHyung, én....Nem is tudom hogy hogy mondjam el neked. - Mondta remegő hangon.
-Bárhogy, csak bökd ki végre! - Türelmetlenkedtem. -Jó vagy rossz? - Érdeklődtem.
-Rossz. Sőt, inkább borzalmas. - Motyogta.
-Akkor mondjad már, mert így csak megijesztesz! - Szóltam rá kétségbeesetten.
-Ez nem olyan egyszerű.... - Sóhajtott.
-JiMin. Bármi is az, én itt vagyok neked és meghallgatlak. Ha tudok, akkor még segítek is. Csak kérlek mondd el hogy mi bánt! - Néztem őszintén a szemeibe, közben pedig láttam, ahogyan kitörik belőle a sírás.
-Tudom Tae, de ez.... - Zokogott. Hogy ha szegénykém ennyire ki van borulva, akkor tényleg borzalmas dologról lehet szó...
-Tökmindegy milyen. Csak nyögd ki, aztán majd utána reagálok. - Sóhajtottam már egyre türelmetlenebbül.
-Tae....Én....Én....Ahhh.... - Makogott össze-vissza, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében kinyögte végre a dolgot, amit már türelmetlenül vártam. -Megcsaltalak. Lefeküdtem egy varró lánnyal. A múltkor amikor készültünk arra a díjátadóra, már vettem fel a nadrágomat de a gomb leszakadt róla. Átadtak az egyik fiatal varró lánynak, aki felvarrta nekem a gombot aztán teljesen rám nyomult. Mondtam neki hogy fejezze be, és el is löktem magamtól de nem érdekelte semmi, pedig még azt is mondtam hogy foglalt vagyok de arra is csak az volt a válasza, hogy nyugodjak meg nem fogja senki megtudni. - Adott ki magából mindent, mire már én is könnyezni kezdtem. Amint feldolgoztam azt amit mondott, a szívem milliónyi apró darabkára tört szét. Szörnyű érzés fogott el, amit a könnyeim folyamatos csordogálása jelzett is.
-Hogy tehettél ilyet JiMin?! Azt hittem hogy szeretsz, erre megcsalsz? Ráadásul egy lánnyal, holott elvileg meleg vagy? - Fakadtam ki, hiszen ebben az esetben mindenki ezt csinálta volna.
-Sajnálom Tae! - Zokogott ő is.
-Nem érdekel a sajnálatod! Becsaptál és hazudtál nekem! Inkább mondtad volna hogy egész idáig csak szánalomból jártál velem. - Üvöltöztem. Ebben a pillanatban semmi nem érdekelt, még az se ha megbántom JiMin-t. Én bíztam benne, ő pedig hazudott és ezt nem tudom megbocsájtani.
-Tae kérlek! Szeretlek! - Suttogta.
-Még van pofád a szemembe hazudni ezek után? - Háborodtam fel, majd lezavartam neki két hatalmas pofont, amiktől valószínűleg elég rendesen éghetett az arca, mivel az én kezem is fájt. De megérdemelte, nagyon is.
-Ez nem hazugság. Kérlek szerelmem....Bocsájts meg! - Kérlelt szipogva.
-Felejtsd el! Ezt nem tudom neked megbocsájtani. Szóval jobb ha felfogod, hogy vége. - Mormogtam én is szipogva. Pár másodpercig még szemezgettem vele, aztán megfordultam és indultam vissza a dorm-ba.
-Tae várj! Sajnálom! - Kiabált még utánam JiMin sírva, de engem már nem érdekelt. Most egy ideig nem akarok vele semmit. Elegem lett belőle. Dühösen, a könnyeimet potyogtatva rohantam haza, hogy minél hamarabb otthon legyek. Nem törődtem senkivel és semmivel, csak a fejem után mentem. Mikor pedig végre, nagy nehezen hazaértem, nem köszönve Jin Hyung-nak és JungKookie-nak felrohantam a szobánkba, és az ágyba dőlve kiadtam magamból mindent. Miért pont velem csinálják ezt? Oké, tisztában vagyok vele hogy nyilván nem én vagyok az egyetlen akit hátba szúrnak, de....Akkor is. Mit vétettem vagy mit rontottam el, hogy JiMin ezt művelte? Fel nem tudom fogni, hogy hogy tehetett ilyet. Ha egy fiúval tette volna, akkor még nem is akadnék ki ennyire. Jó persze, nyilván akkor se bocsájtanék meg neki. Ahhh....Értem én hogy hiányzott neki az hogy ÚGY együtt legyünk, de ha várt volna még legalább egy-két napot akkor teljesült volna mindkettőnk vágya, hiszen már én is nehezen bírtam. De ezzel mindenki így van. Mindegy is, már nem érdekel. El kéne mennem sétálni egyet, hogy kiszellőztessem a fejemet. Nem árt egy kis friss levegő.
Amint elhatároztam hogy elmegyek sétálni csak úgy a városba, hirtelen egy hatalmas dörrenést hallottam kintről. Gyorsan kinéztem az ablakon, és észrevettem hogy szakad az eső. Ez persze nem tántorított el, sokkal inkább hajtott hogy lépjek már ki a bejárati ajtón. Nem is haboztam, lefutottam a lépcsőn és már vettem is vissza a cipőmet. Ezután kinyitottam az ajtót, majd indultam utamra. Körülnéztem, és egy csomó rohanó embert láttam, akik az eső elől próbáltak menekülni. Komolyan, úgy csinálnak mintha cukorból lennének, vagy én nem is tudom....Nagyot sóhajtva indultam útnak, figyelmemet csak a vizes járdának szentelve. Nem volt nálam esernyő, se sapka se semmi ami meg tudott volna védeni az esőtől, csak egy csuklya ami a fél fejemet takarta csak be. Bár engem nem zavart, mivel szerettem az esőt. Egy kis séta után leültem az egyik panelház elé, és próbáltam visszafojtani az előtörni készülő könnyeimet. Még mindig nem tudtam felfogni....

-TaeTae te vagy az? - Hallottam meg hirtelen egy hangot, de nem néztem fel.
-Hagyjál JiMin! - Mondtam dühösen.
-JiMin....? De Tae én HoSeok vagyok. - Mondta, mire ráemeltem tekintetemet, és tényleg ő volt. Nem tudom miért, de nagyon örültem neki. Könnyeim hirtelen újra útnak eredtek, közben gondolkodás nélkül J-Hope karjaiba rohantam.
-Ne haragudj Hopie! - Mondtam szipogva.
-Mesélj TaeTae, mi történt? - Nézett rám kétségbeesetten. -Közben menjünk, mert szarrá ázunk. - Kezdett el terelgetni, de én meg se moccantam.
-Én még nem akarok hazamenni. - Motyogtam szipogva.
-De el fogsz ázni, és megfázol. - Mondta aggódón.
-Nem fogok. Naaa kérlek, csak még egy kicsit! - Kérleltem könnyes, boci szemekkel nézve rá. Sikeresen bele is egyezett, ezért sétáltunk még egy kicsit a szakadó esőben. Eközben kiadtam magamból minden dühömet, és persze ő is eléggé meglepődött JiMin baromságán. Annyira jó volt vele beszélgetni, hogy a lelkem egy része meg is nyugodott. De persze ettől függetlenül soha nem fogom elfelejteni azt, amit JiMin tett. A kis sétánk közben egyszer csak megálltunk, és néztük egymás csurom vizes fejét. A baj csak az volt, hogy ismét az a szemét jutott az eszembe. Igen, jól gondoljátok....Még mindig szeretem JiMin-t, és nem tudom öt kiverni a fejemből. Meg hát majdnem három és fél évet eléggé nehéz is elfelejteni, vagy csak úgy elengedni. És persze ennek következtében én is vétkeztem....

V & JiMin - Egy utolsó kívánság(+18)

A Park család házából hangos veszekedés hallatszódott ki az utcára, ami a legkisebb fiút nagyon is zavarta. JiMin egy 18 éves fiú volt, akinek a szülei megállás nélkül veszekedtek, és nem egyszer hozták szóba a válást. JiMin-nek volt még egy bátyja is, aki csupán két évvel volt nála idősebb, viszont nem volt jó a kapcsolatuk az öccsével. Féltékeny volt rá, ugyanis JiMin az éneklés és a táncolás terén igencsak tehetséges volt, míg bátyja inkább csak a haverjaival járkált és minden lányt felszedett magának egy-egy éjszakára. Azonban JiMin-nek volt egy titka is, amiről a családja abszolút nem tudott. Ez pedig nem volt más, mint az hogy meleg és az egyik legjobb barátjával jött össze, Kim Tae Hyung-al aki csak egy utcányira lakott tőle. TaeHyung már általános iskolás koruk óta közelebb érezte magát JiMin-hez, azonban csak a középiskolában merte elmondani neki érzéseit. Meglepő módon JiMin viszonozta érzéseit, ezért nem volt kérdés hogy összejönnek-e. Azóta már két év eltelt, és igaz hogy voltak vitáik, de mint minden szerelmes pár ők is meg tudták oldani.
A több órás vita közben JiMin már nem bírta tovább, ezért sírva felhívta szerelmét.
-Szia szivem, mondjad! - Szólt bele TaeHyung boldogan a telefonba.
-Tae....Nálad aludhatnék? Nem bírom már ezt hallgatni. - Kezdett el zokogni JiMin.
-Öt perc és ott vagyok érted egyetlenem. - Mondta TaeHyung, aminek párja nagyon is örült. Az alatt a pár perc alatt gyorsan összepakolt magának pár ruhát, majd amint végzett szerelme már oda is ért hozzá. Gondolkodás nélkül lement, és nem szólva a családjának elment otthonról. Mihelyt meglátta szerelmét, könnyeit potyogtatva odarohant hozzá, és szorosan megölelte. Tae nem kérdezte meg tőle hogy mi történt, hiszen tudta már nagyon jól és éppen annyira elege volt belőle mint JiMin-nek.
-Hol vannak? - Érdeklődött a fiatalabb, mire JiMin szorosabban fogta a kezét.
-Tae hagyjad kérlek! Csak....Menjünk innen. - Mondta szipogva a fiú.
-De legközelebb nem fogom hagyni. - Adta be nagy nehezen a derekát párja, mire JiMin egy apró puszival fejezte ki háláját.
-Majd nálatok megkapod a hosszabb változatát is. - Mosolyodott el halványan az idősebb, mire TaeHyung is eleresztett egy mosolyt. Ezután kezüket összekulcsolva sétáltak haza, és kivételesen az emberek véleményei sem érdekelték őket. Szerették egymást, így nekik csak ez számított. Lassan haza is értek, majd JiMin észrevette hogy párja családja sincs otthon amit furcsállt, ezért rá is kérdezett szerelménél. -Hol van a családod? - Tette fel kérdését.
-Anyáék elmentek egy hétre hogy megünnepeljék a házassági évfordulójukat, a törpéket meg inkább elvitték a mamához hogy mi nyugodtan együtt tudjunk lenni. - Magyarázkodott a fiatalabb, így JiMin már mindent értett. Miután levették a cipőjüket, Tae bement a konyhába és adott szerelmének pár darab zsebkendőt, hogy könnyes arcát meg tudja törölni. Nem szerette így látni őt, ezért minél előbb beszélni akart a szüleivel, azonban az idősebb soha nem engedte meg neki. -Mi lenne, ha összedobnék egy kis harapnivalót, és néznénk egy filmet a nappaliban? Csak te és én, összebújva. - Ajánlotta fel ötletét TaeHyung, miközben magához húzta szerelmét. JiMin nem szólt semmit, csak egy bólintással beleegyezett párja ötletébe. Ám mielőtt a házigazda nekilátott volna a harapnivalók összeállításának, közelebb hajolt alacsony szerelméhez majd lassan megcsókolta. Mindkettejüknek hiányzott már az érzés, amit ilyenkor éreztek egymás iránt. Ez persze nem más volt, mint a szerelem. Szívük már szinte egybeforrt, miközben gyomrukban milliónyi apró pillangó  repkedett, testük pedig bizseregni kezdett. Imádták az érzést, és persze egymást is. A hosszas csók után JiMin kiült a nappaliba, míg TaeTae a pattogatott kukoricát csinálta. Pár perc alatt készen is lett, ezért szapora léptekkel ment párjához, aki már a kanapén ülve várta őt. Az előttük levő asztalra lerakták a tál kukoricát és az innivalójukat, majd kikerestek egy vicces filmet és összebújva elkezdték nézni. TaeHyung a kanapén feküdt, míg JiMin az öléből nézte a TV-t. Tetszett nekik a film sokat nevettek rajta, és örültek hogy végre együtt lehettek és jól érezhették magukat. Ez nekik sokat számított, hiszen sokszor szokott olyan is lenni, amikor sok ideig nem látják egymást. Lassacskán a finomság is elfogyott ahogyan már a filmnek is kezdett vége lenni. Miután vége lett kikapcsolták a készüléket, és elmentek egy gyors zuhanyra. A víz alatt is elszórakoztak egymással, mint két rossz kisgyerek. Fürdés után pedig bementek a fiatalabb szobájába, majd JiMin már fel is akarta volna venni a pizsamáját, azonban Tae megakadályozta ebben. Kezét lassan a pizsamára tette, majd kiszedte párja kezéből, és félredobta a földre miközben nyakát puszilgatta. Ezután a már szabad kezét hátravezette egyre jobban merevedő férfiasságához, így az idősebb már tudta hogy szerelme mit akar. Egy kicsit simogatta merev tagját, majd megfordult és egy szenvedélyes csók közben TaeHyung felkapta ölébe JiMin-t, aztán óvatosan lefektette az ágyra. JiMin a csók közben mindkét kezével beletúrt a felette ágaskodó hajába, míg az gyengéden végigsimította az oldalát, ezzel egy jóleső sóhajt kiváltva az idősebből. Nyakát apró puszikkal árasztotta el, kezével pedig szerelme férfiasságát kezdte izgatni. JiMin alig bírta visszatartani hangos nyögéseit, ezért beharapta inkább a száját. Azonban ez a fiatalabbnak nem tetszett, ezért megcsókolta az alatta fekvőt. A hosszas csókolózás közben Tae elkezdte összeérinteni merev tagjaikat, aminek érzésére mindketten felnyögtek.
-Hallani akarom a hangodat. - Suttogta párja ajkaira a fiatalabb, miközben ködös tekintettel nézett annak gyönyörűen csillogó, barna szemeibe. JiMin ennek hallatára zavarba esett, amit a felette ágaskodó imádott nézni. Még ezek a legapróbb jelek is megdobogtatták a szívét és tudta, hogy neki csak Park Ji Min fog kelleni egy életen át. A kényeztető előjáték után, a fiatalabb lassan lemászott szerelme fenekéhez, majd óvatosan elkezdte őt tágítani. Ám hogy ne fájjon az idősebbnek, először benyálazta három ujját, majd az elsőt behelyezte neki. Kellemetlen érzés volt ez JiMin-nek, de tudta hogy ezután már csak jobb lesz. Így hát szó nélkül tűrte, amíg TaeTae vigyázva rá tágította őt. Szerencsére nem sokat kellett várnia, ugyanis a fiatalabb ügyes munkájával belekezdhettek az éjszakába. Ujjait lassan kihúzta az idősebből, viszont mielőtt még belehelyezte volna férfiasságát, JiMin felült és bekapta azt. TaeHyung a kellemes érzésre hátravetette fejét, majd egy hangos sóhajt eresztett ki magából ezzel is jelezve, hogy tetszik neki a dolog. Kezeit az előtte térdelő hajába vezette, és csípőjével belemozgott a szájába, ezzel még jobban megőrülve a másik tökéletes munkájáért. Mielőtt robbant volna párja szájában, kiszedte onnan kő kemény tagját, majd egy újabb csókkal visszadöntötte az ágyra, és lassan elkezdett behatolni fenekébe. Eleinte nagyon kellemetlen érzés volt JiMin számára, ezért szerelme adott is neki egy kis időt, hogy megszokja méretét. Pár perc kínlódás után végül, az idősebb bólintott egyet jelezve, hogy Tae elkezdhet mozogni benne. Nem is kellett neki több, először lassan, majd egyre gyorsabb tempóban mozgott. Eközben ajkaik folyamatosan összeértek, így elcsattant közöttük jó pár csók, ami egy kicsit segített elfeledtetni JiMin-el a fájdalmat. Ám nem sokáig érezte a fájdalmat, ugyanis ahogyan párja egyre gyorsabban mozgott, a kellemes és jóleső érzések egyre jobban előtörtek belőle. Légzése szaporább lett, nyögései pedig hangosabbak. Végül a kisebbnek sikerült benne elérnie azt a bizonyos pontot, aminél agyát teljesen ellepte a lila köd.
-Ahhh...Tae! Otth...Mégh! - Nyögött fel hangosan az idősebb, miközben ujjaival kis híján szétszedte a hófehér lepedőt. TaeHyung szerelme kérését teljesítve egyre többször lökött abba a pontba, amitől JiMin szinte már sikoltozva kapkodta a fejét. -Nehh...Ne hagyd abbah! - Mondta kéjes hangon a felette ágaskodónak, aki teljesítette is kérését. A tempó egyre gyorsabb volt, a nyögések pedig egyre hangosabbak. Szenvedélyes csókok csattantak el sorra, kezeik pedig bejárták egymás testének minden apró szegletét. Végül mindkettejük testében megjelent a már jól ismert bizsergető érzés ami végigfutott testükben, majd TaeTae JiMin-ben robbant, párja pedig hasfalára engedte ki forró nedvét. Ezután a fiatalabb még egy kicsit mozgott benne, aztán óvatosan kihúzta belőle férfiasságát. Lihegve feküdt az idősebb mellé, aki rögtön hozzá is bújt.
-Szeretlek JiMin. - Suttogta Tae.
-Én is szeretlek TaeTae. - Nézett rá boci szemekkel szerelme, és egy rövid csók után el is aludtak.
Másnap azonban nem maradhatott tovább JiMin a kisebb mellett, ugyanis az édesanyja felhívta hogy menjen haza. Így hát szomorúan, de végül hazaballagott. Viszont nem nézték neki jó szemmel hogy csak úgy eltűnt otthonról, ezért apja meg is büntette őt. Először adott neki két hatalmas pofont, majd az öklével is megütötte fia arcát. Mivel az anyja nem szólt semmit, ezért JiMin-nek hamar elege lett. Minden düh összegyűlt benne, amit oly' sokáig tartogatott magában, végül kikelt magából és elkezdett üvöltözni szüleivel.
-Most mire volt ez jó? - Nézett rájuk dühösen, miközben arcát fogta ami sajgott a fájdalomtól.
-JiMin! Szó nélkül elmentél. Szerinted hogy kéne reagálnunk? - Nézett rá mérgesen az anyja.
-És nekem szerintetek hogy kéne reagálnom arra, hogy ti minden egyes nap veszekedtek? Üljek kussban és hallgassam? Hát nem! Fel se fogjátok, hogy nekem ezt mennyire szar hallgatnom, bele se gondoltok hogy miken megyek keresztül, mert csak a saját problémátokkal vagytok elfoglalva. Vajon JungMin is miért lóg folyton a haverjaival, és én miért szökök el mindig? Gondolkozzatok már egy kicsit, könyörgöm! Utálom már ezt az egészet. - Kelt ki magából JiMin, majd megfogta cuccait, és könnyeit hullajtva viharzott el otthonról újra. Ezúttal azonban nem szólt Tae-nek hogy hol van, egyszerűen csak egyedül akart lenni. Elege volt mindenből, még a saját életéből is. Senki nem tudta, hogy legbelül mennyire utálta magát. El akart tűnni az egész világból, ezért egy magasabb emeletes ház felé vette az irányt. Azonban mikor a lépcsőn kezdett el felmenni, hirtelen megcsörrent a telefonja. TaeHyung volt az, ezért felvette.
-JiMin hol vagy? Minden oké? - Tette fel kérdéseit aggódva szerelme.
-Nem TaeTae, semmi nem oké... - Zokogott az idősebb.
-Hol vagy? Odamegyek, csak kérlek maradj ott és ne csinálj semmit! - Könyörgött a fiatalabb, mire JiMin elmondta neki hogy merre van. Amíg párja úton volt hozzá, addig ő szépen felment a panelház legtetejére, és a széléhez menve nézett le az úttestre. Nagyon magasan volt, de semmi félelem érzete nem volt. Könnyei csak potyogtak a szeméből, miközben agyában mindenféle gondolat kavargott. Utálta magát, a szüleit, és szerelmén kívül mindenki mást is. Úgy érezte, nincs többé keresi valója ebben az életben. Pár perccel később hangos lihegést hallott mire hátrafordult, és a futástól elfáradt párját látta. -Ohh...Hála az égnek, hogy megvagy. Nagyon aggódtam érted. - Könnyebbült meg TaeHyung, majd odament az idősebbhez és szorosan megölelte.
-Sajnálom TaeTae! - Kezdett hangos sírásba JiMin. -Nem bírom már ezt... - Motyogta.
-Hé-hé! Nyugodj meg édesem, itt vagyok és nem lesz semmi baj. - Próbálta nyugtatni, de nem sikerült neki.
-Tudom Tae, de...Nem megy. - Szipogott párja, majd kibontakozott szoros öleléséből. -Szeretlek, és szeretni is foglak mindig. - Nézett rá könnyes szemeivel, azonban a fiatalabb nem értette hogy miért mondja neki ezt.
-Én is JiMin, de most miért mondod ezt? - Értetlenkedett.
-Ne törődj vele, csak...Emlékezz rám mindig. - Mosolyodott el fájdalmasan, aminek láttán TaeHyung még jobban megijedt.
-JiMin...Mire készülsz? - Rémült meg teljesen, miközben az idősebb egyre távolabb ment tőle.
-Sajnálom Tae...Csak egy utolsó kívánságot szeretnék. - Suttogta remegő hangon JiMin, minek hallatán párja szemei is könnybe lábadtak.
-Kicsim kérlek...Ne mondj ilyeneket. Meg tudjuk oldani. - Próbálta megnyugtatni őt, de nem járt sikerrel.
-Nem szerelmem, ezt már nem lehet megoldani. - Rázta hevesen a fejét JiMin. -Csak...Adj még egy utolsó csókot. Olyat, mint amilyet legelőször adtál. - Kérte meg TaeTae-t, aminek hallatára nagyot nyelt. Azonban nem ellenkezett, lassan odalépkedett hozzá, és megcsókolta. Amint az idősebb a nyakába karolt, kezeit levezette derekáról a fenekére, majd közelebb húzta magához. Eközben szíve fájdalmasan dobogott, hiszen sejtette hogy JiMin miért mondta ezeket. Hosszú ideig csókolták egymást, TaeHyung pedig nem is akarta elengedni élete szerelmét, azonban az idősebb megszakította csókjukat és elengedte őt. -Szeretlek TaeHyung! - Suttogta újabb könnyeket hullajtva, majd hátat fordított neki, és a ház tetejének a széléhez indult.
-JiMin! - Szólt utána párja, viszont ő már nem nézett vissza rá. Lassan kiállt a legszélére, és onnan nézett le a világra. Fájt itt hagynia egy életre azt az embert akit a világon a legjobban szeretett, de nem tudott mást tenni. Elege volt az életéből, és minden másból is. -JiMin, ne! - Üvöltött utána szerelme, de ő továbbra sem nézett rá vissza, így azt sem vette észre hogy az mögé rohant. Vett még egy mély levegőt, majd lassan kifújta és készült volna leugrani a mélybe, azonban Tae-nek jó reflexe volt, ezért még időben elkapta az idősebb egyik kezét. Erre már felfigyelt, és fel is nézett rá.
-Tae...Engedj el kérlek! - Kérlelte alig hallhatóan.
-Nem JiMin. Szeretlek, értsd meg! - Üvöltött zokogva a fiatalabb, de kezéből egyre jobban csúszott a másik keze.
-Én is szeretlek TaeTae. - Sírt ő is a levegőben lógva, majd izzadt keze kicsúszott szerelme kezéből, így lehunyt szemekkel várta hogy a földre érkezve érje utol a halál.
-JIMIN! NEEEEMMM! - Ordított utána fájdalmasan TaeHyung, de akkor már késő volt. A saját szemével látta, ahogyan a számára legfontosabb ember teste a földön törik darabokra, körülötte pedig minden csupa vér lesz. Teljesen lesokkolódott, alig akarta felfogni a történteket. Olyan gyorsan történt minden....Az egyik percben még szerelmesen csókolóztak, szívük pedig egymásért dobogott, aztán a következő pillanatban meg már csak a holttestét látta JiMin-nek. Szíve milliónyi apró darabra tört szét, amikor tudatosult benne, hogy az élete szerelme örökre elment. Nem akarta elhinni, hogy ez történt vele. Könnyei csak úgy záporoztak szemeiből, miközben szíve fájdalmasan dobogott. Ő nem akart JiMin nélkül élni, ő csak vele akart és vele tudott boldog lenni. És így hogy az idősebb meghalt úgy érezte, többé már ő sem akar élni, ha párja nincsen mellette. Így hát egy nagy sóhaj után, habozás nélkül párja után ugrott, ám ő nem úgy érkezett a földre, ahogyan az idősebb. Tae-nek volt akkora szerencséje hogy lábra érkezzen, ami persze rögtön el is tört neki. Borzasztóan fájt neki mindene, de nem érdekelte. Ő csak JiMin mellett akart lenni, még az utolsó perceiben is. Bár borzalmas és gyomorforgató látvány fogadta, de őt ez sem érdekelte. -Ji...JiMin... - Suttogta már erőtlenül, miközben egyik kezét lassan felemelte a tőle alig fél méterre heverő holttest irányába. -Szeretlek! - Nyögte ki magából az utolsó szót, majd összeszedve minden erejét, odahúzta magát halott szerelméhez, és kezét rátette annak vérben úszó kézfejére. Ezután körülötte is minden elsötétült, egy életre. Hiába jöttek ki mentők, a fiatal fiúkon már nem lehetett segíteni. A mennyországban folytatták szerelmüket, amiről rajtuk és TaeHyung családján kívül senki más nem tudott. Senki más nem tudta, hogy ők pontosan mit éreztek egymás iránt, akárhányszor a másikra néztek, vagy elcsattant köztük egy szerelmes csók, vagy amikor egymásévá váltak az ágyban. Szívük csak egymásért dobogott, és senki nem tudta őket szétszakítani. Ők egy igazi szerelmes pár voltak. Jóban-rosszban egymás mellett voltak, és akármekkora problémába is ütköztek, mindig meg tudták oldani, amire sok pár nem volt képes. De ők egy különleges pár voltak, mert teljes szívből szerették egymást a végsőkig.

Titkos szerelem(VMin): 42.rész - Erőteljes bűntudat

JiMin Pov.:

A díjátadónk után gondolkoztam rajta hogy elmondjam szerelmemnek hogy mit műveltem, de nem volt hozzá még elég merszem. Nagyon vívódtam magammal....Belülről mardosott a bűntudat, viszont elmondani nem mertem neki. Így persze az éjszaka se tudtam aludni, mert csak ez járt a fejemben. Akkora egy marha vagyok! Ennek nem szabadott volna megtörténnie, hiszen én tényleg szeretem TaeHyung-ot. Jó persze, ezek után nem csodálkozok ha senki nem hisz nekem, hiszen én se hinnék magamnak. Ahh....Gyenge vagyok.
-Jó reggelt! - Suttogott kómásan TaeTae, ezzel kizökkentve engem a gondolataimból.
-Neked is baby. - Adtam a szájára egy puszit. -Tudtál pihenni? - Érdeklődtem, mire ő csak nyújtózkodva bólogatott jelezve, hogy kialudta magát úgy ahogy. Még volt egy kis időnk lustálkodni, ezért ő hozzám bújt, én pedig simogattam ahol csak tudtam. El akartam neki mondani a dolgot, de nem mertem....Nem akartam őt összetörve látni, ahogyan az én baromságom miatt sír. Hiszen szegényke olyan érzékeny, arról nem is beszélve hogy ő tényleg megbecsül engem. Jó oké, HoSeok-al neki is volt esete, csak hogy ő nem engedte hogy J-Hope megfektesse. Én viszont sokkal nagyobb bűnt követtem el, mint ő. Ezért nem is merek a szemébe nézni. Egy undorító féreg vagyok, meg is érdemlem hogy szakítson velem, vagy szétverjen vagy bármi más.
-Valami baj van? - Tette fel kérdését, mire az ütő is megállt bennem. Na most mit mondjak neki? Hazudjak hogy nincs semmi csak elbambultam, vagy mondjam el neki hogy megcsaltam egy varró lánnyal? Aish nem tudom! Tanácstalan vagyok, és össze vagyok zavarodva teljesen. Fogalmam sincs mit csináljak, vagy mitévő legyek....Nem tudok semmit.
-Nem, nincs semmi. - Mosolyodtam el halványan, miután kinyögtem ezt a választ.
-Biztos? Tudod hogy nekem mindent elmondhatsz. - Nézett rám biztatón. Nem sok kellett ahhoz, hogy kitörjön belőlem a sírás, és a sűrű bocsánat kérés...De végül nem mondtam semmit, csak egy nagyot nyelve bólintottam egyet.
-Nyugi szívem, nincsen semmi. - Nyomtam egy puszit a szájára, majd még szorosabban magamhoz öleltem. Nem akarom őt soha elveszíteni, de a sok baromságommal ha így folytatom tovább, akkor előbb vagy utóbb elege lesz belőlem, és el fogja veszteni a bizalmát hogy higgyen nekem. Azt pedig nagyon nem akarom, mivel akárki hiszi el vagy sem, de nekem akkor is ő az igazi. Jó ezek után persze már sokan el se hinnék hogy tiszta szívemből szeretem őt, de meg is értem....Ahh roppant bonyolult egy eset vagyok. Még magamat se értem, hát akkor még más hogyan értene meg? Sehogyan.
Egy fél óra lustálkodás után ismét beindult a napunk, és mint kiderült, egész nap tánc próbánk lesz. Mikor már odaértünk a táncterembe teljesen átöltözve, elhatároztam magam hogy most már bevallom neki a hülyeségemet. Nagy lendülettel, és a torkomban dobogó szívemmel el is indultam felé, azonban HoSeok odajött hozzám.
-Gyere JiMinie, átgyakoroljuk még a refrént, mert a múltkor feltűnt, hogy ott egy picit meg vagy akadva. - Vitt magával a hatalmas tükör elé, én pedig hiába próbáltam tiltakozni nem engedett sehova. Így hát kénytelen voltam elhalasztani a vallomásom, de nagyon nem örültem neki. Hiszen végre, nagy nehezen rászántam magam, erre....J-Hope meg elrángat. Mindegy, van még időm. HoSeok kérésére átvettük újra azokat a részeket amik nem nagyon mentek nekem, majd beszálltak a többiek is és nekiálltunk a gyakorlásnak. Ezek után folyton Tae-re tudtam csak nézni, így persze a lépésekre se tudtam koncentrálni, aminek meg is lett az eredménye. A lábaim összegabalyodtak, aminek következtében véletlenül nekiestem YoonGi-nak. Nekem sikerült megállnom, viszont ő a földre esett.
-Jajj Suga, ne haragudj! Nem figyeltem, sajnálom. - Kértem bocsánatot, közben nyújtani akartam neki a kezemet hogy felsegítsem őt a földről, de ahelyett hogy élt volna a lehetőséggel, inkább dühösen visszacsapta a kezemet jelezve, hogy márpedig őneki nincs szüksége az én segítségemre.
-Kibaszottul nem érdekel a bocsánat kérésed te idióta! Olyan kurva nehéz levenni a szemedet TaeHyung-ról, és figyelni a dolgodra? - Kelt ki magából, amire én köpni-nyelni nem tudtam. Teljesen le voltam sokkolódva, hiszen Suga még soha nem beszélt így velem.
-É...Én s...Sajnálom! - Motyogtam remegő hangon. Nem is bírtam tovább, könnyeimet potyogtatva rohantam ki a táncteremből, a többiekkel nem is foglalkozva.
-JiMin hova mész? - Hallottam még NamJoon hangját, de nem válaszoltam nekik. Elbújtam az egyik öltözőben, és kiadtam magamból mindent, persze csak halkan. Lehet hogy szánalmas amit csinálok, de nem érdekel...Nekem sok már ez az egész. Nam-on kívül senki nem tudja, hogy most mi zajlik bennem. Hogy mekkora szív fájdalmam van, és hogy mekkora bűntudat van bennem, mert hülye fejjel megcsaltam TaeTae-t egy lánnyal. -JiMin...Itt vagy? - Hallottam meg ismét leader-ünk aggódó hangját.
-Itt. - Dörmögtem szipogva.
-Mi van veled? Olyan furcsa vagy ma. - Nézett rám aggódón, amint megtalált.
-Szerinted mi Nam? Nem tudok másra gondolni csak arra, hogy mekkora egy idióta vagyok. Mardos belülről a bűntudat, a szívem pedig fáj. De TaeHyung-nak se merem elmondani, mert tudom jól hogy szakítana velem, azt pedig nem akarom mert én szeretem őt. - Fakadtam ki neki teljesen, míg ő nem győzött engem nyugtatgatni.

-Én hiszek neked JiMin, de előbb vagy utóbb el kell neki mondanod, különben csak tönkre teszed magad. Te okoztad magadnak ezt az egész baromságot, szóval vállalnod kell a következményeket. - Mondta, mire én csak bólogattam. Igaza volt, össze kell magam szednem és el kell mondanom szerelmemnek az igazat. Hálás voltam barátomnak amiért utánam jött és megvigasztalt, így legalább tudtam egy kis erőt gyűjteni hogy összeszedjem magam. Amint sikerült megnyugodnom felkeltünk a földről, és visszamentünk a többiekhez. Tae volt az első, aki rögtön odajött hozzám és megkérdezte hogy minden rendben van-e velem. Persze én azt mondtam neki hogy igen, de még nem álltam készen arra, hogy komolyabban is beszéljek vele. Na meg nem is a többiek előtt akarom neki elmondani, hanem majd négyszemközt. Nem fogok neki hazudni, hanem megmondom majd neki a teljes igazságot. Már úgyis mindegy, hiszen ebből jól már nem fogok kijönni. TaeHyung szakítani fog velem, de persze meg is érdemlem, viszont vissza fogom szerezni mert nekem akkor is ő a mindenem.

Titkos szerelem(VMin): 44.rész - Segítenél nekem?

JiMin Pov.

Miután TaeHyung egyedül hagyott, jobbnak láttam ha inkább nem megyek utána. Így is zsongott már a fejem a sok sírástól, na meg a pofonoktól is amiket persze jogosan kaptam tőle. Hagynom kell neki egy kis időt, hogy lenyugodjon. Bár nem is tudom mire számítok, hiszen tisztán és érthetően megmondta hogy szakít velem. Hát igen, ezt nagyon jól elintéztem megint....Pedig én tényleg szeretem őt, és nem tudom hogy miért csináltam ezt a hatalmas hülyeséget. Ha vissza tudnám forgatni az időt, akkor nem tenném meg. Azonban a következő pillanatban, egy hangos dörrenést hallottam, mire hirtelen felkaptam a fejem. Mi az isten? Vadászok lennének itt? Ohhh....Csak a vihar közeledik.
Nagyot sóhajtva indultam ki az erdőből én is, hiszen nem akartam hogy valami bajom legyen. Szerintem senki nem örülne annak, ha rám dőlne egy fa, és darabokban találnának rám. Alig tettem pár lépést, már el is kezdett szakadni az eső. Hamar előkotortam az esernyőmet, amit még Jin Hyung tett el nekünk, hogy nehogy elázzunk. Bár gondolom TaeTae-t ez a veszély már nem fenyegeti. A baj csak az volt, hogy amikor kinyitottam az ernyőt, nem vettem észre hogy egy fa alatt állok, így persze ügyesen ki is szakítottam egy részét. De nem érdekelt, folytattam az utamat haza. Igyekeztem kikerülni a pocsolyákat amik akadályozták az utamat, de többé-kevésbé sikerült. Enyhén fogalmazva, már nem volt rajtam olyan hely, ahol ne lettem volna vizes. Mikor már csak pár utca volt hátra, hirtelen megtorpantam. Két személy állt a járdán, és csókolóztak. Annyira ismerősek voltak....Próbáltam egy kicsit jobban rájuk fókuszálni, és amint

sikerült kivennem arcuk vonásait, ledöbbentem. Csak pár órája mentünk szét Tae-vel, de ő máris HoSeok-al smárol. Igen, féltékeny vagyok és dühös. Mivel úgy tudtam, hogy TaeHyung abszolút nem érez semmit J-Hope iránt, erre most meg pont vele nyálcserézik? Hihetetlen....Nem is haboztam, odamentem hozzájuk és ellöktem Tae-t HoSeok-tól.
-JiMin?! Te mégis mit csinálsz? - Akadt ki TaeHyung.
-Ezt én is kérdezhetném. - Mormogtam. -Pár órája szakítottál velem, most pedig már Hope-al smárolsz? - Mutattam az említett fiúra.
-Semmi közöd hozzá, hogy kivel mit csinálok! - Háborodott fel. -Egyébként is, Hopie nem csalna meg egy lánnyal. - Dörgölte az orrom alá, mire már mondtam is volna a magamét, azonban HoSeok közbe szólt.
-Ez nem olyan biztos V. Ebben az ügyben én JiMin-t értem meg, hiszen valljuk be fiúk vagyunk. Oké, tisztában vagyok azzal hogy melegek vagytok, de szerintem ettől függetlenül még ti is nézegettek lányokat. És JiMinie is túl hamar elérzékenyült, mert az a lány valószínűleg értett a fiúkhoz, és így hamar az ujja köré tudta csavarni. - Mondta el a véleményét, amin meglepődtem de ugyanakkor örültem is hiszen igaza volt.
-Hát már te is neki adsz igazat? - Hüledezett Tae.
-Én mindkettőtöket megértem TaeTae, nem fogok a hátatok mögött bajt csinálni és nem is akarok, mert mindketten a barátaim, sőt a kisöcséim vagytok. - Nézett teljesen őszintén TaeHyung szemeibe, viszont nem akart enyhülni. Szó nélkül csak fogta magát, és ott hagyott minket az esőben ácsorogva. Amíg el nem tűnt a látókörünkből, addig szó nélkül néztünk utána. Ekkor pedig a fejembe pattant egy ötlet, hogy hogyan tudnám visszaszerezni őt. Azonban ehhez kellett valaki segítsége, és mivel HoSeok volt mellettem, ezért őt próbáltam rábeszélni.
-Hopie....Lehetne egy kérésem? - Néztem rá érdeklődve.
-Miről lenne szó? - Mosolyodott el halványan.
-Segítenél nekem írni egy dalt Tae-nek? - Tettem fel kérdésemet, mire ő csak még szélesebb mosolyt villantott.
-Ezzel szeretnéd visszahódítani? - Boxolt gyengén a vállamba, mire én csak bólogattam.
-Tudod....Nekem tényleg ő a mindenem. És borzasztóan bánom ezt az esetet is, mivel tényleg nem akartam megtenni és megcsalni TaeHyung-ot. Szeretem, teljes szívemből és ez így is fog maradni. - Öntöttem ki a szívemet, közben megint sikerült elérzékenyülnöm amit persze HoSeok észre is vett.
-Elhiszem JiMinie, mert látszik rajtad hogy odavagy érte. És természetesen segíteni fogok a dal megírásában, de előtte még bocsánatot szeretnék kérni.... - Nézett rám bűnbánóan, mire én csak értetlenül bámultam barna szemeibe.
-Oké, de miért akarsz bocsánatot kérni? - Kíváncsiskodtam.
-Hát azért a csókért....Tudod én is körülbelül úgy voltam mint te a lánynál, hogy túl hamar beadtam a derekamat és engedtem a csábításának. - Mondta, mire én csak elmosolyodtam.
-Most még azt mondom, hogy semmi baj mivel jelenleg nem járunk. De ha majd sikerül esetleg visszaszereznem, akkor légyszíves ne forduljon elő. - Néztem rá barátságosan mosolyogva, amire ő csak bólintott egyet. A hosszas beszélgetésünk után fogtuk magunkat, és hazamentünk hiszen már teljesen ronggyá voltunk ázva főleg úgy, hogy az esernyőt is sikeresen kiszakítottam, így persze azon is ömlött be a víz. Mihelyt hazaértünk, gondolkodás nélkül lezuhanyoztunk, és meleg ruhákba öltöztünk hiába volt nyár. Mikor pedig felmentem a szobánkba láttam, hogy TaeTae kicuccolt onnan amit persze sejtettem ezért nem volt nagy meglepetés számomra.
-JiMin, bejöhetek? - Hallottam meg mögülem Nam hangját.
-Persze Nam, gyere csak. - Mondtam, mire odajött hozzám és leült az ágyra.
-Látom V kiköltözött a szobából...Elmondtad neki? - Érdeklődött.
-Igen. Ma elmentem vele sétálni egy erdőbe, és ott bevallottam neki. Kiakadt, elhordott mindennek aztán ott hagyott, és mikor jöttem haza a szakadó esőben, lyukas esernyővel és bőrig ázottan láttam, ahogyan HoSeok-al csókolózik. - Meséltem el neki röviden a történteket, amire hatalmas szemekkel nézett rám.
-Mi?? - Döbbent le. -És akkor verekedtél Hope-al? - Ijedt meg hirtelen.
-Dehogy. Nem voltam rá mérges, szépen megbeszéltük és még segítséget is kértem tőle. - Magyarázkodtam.
-Miben? - Lepődött meg még jobban.
-Hát...Szeretnék írni egy bocsánatkérő dalt Tae-nek, és ebben kértem a segítségét. Úgy gondoltam, hogy rajta lehetne az új albumunkon. - Mondtam el neki a terveimet, és láttam hogy igencsak gondolkozott rajta.
-Szerintem ez egy egész jó ötlet. Holnap ha majd megyünk a megbeszélésre, akkor felvetjük a többieknek is. - Mosolygott, mire én csak bólogattam. Örülök hogy tetszett neki az ötletem, remélem a többieknek is fog. Na meg persze azt is remélem hogy TaeHyung megbocsájt majd nekem.

Titkos szerelem(VMin): 41.rész - Mit műveltem megint?(+18)

JiMin Pov.:

A kínos esetünk óta ismét eltelt egy kis idő, pontosabban egy év. Azóta szerencsére mindenhonnan lekerült az a bizonyos csókos képünk, és minden rendben van. Lassan készülünk kiadni az új albumunkat is, de az még egy kicsit odébb lesz. Jelenleg egy díjátadóra készülünk, ezért eléggé nagy a felhajtás is. Mint mindig, most is mindenki rohangál ide-oda a fejét vesztve. Miután végeztek a hajammal és a sminkemmel, már adták is a ruhámat hogy kapjam fel magamra. El is indultam az öltözőbe hogy átvegyem, ám amikor a nadrágot akartam felvenni, egy hirtelen mozdulat után a gomb megadta magát és nekirepült a velem szemben álló tükörnek. Nagyokat néztem, majd gyorsan visszavettem az előző gatyámat és kivittem az egyik varrónőnek hogy legyen szíves és varrja vissza a gombot. Sikeresen rávettek egy körülbelül velem egyidős lányt, hogy varrja vissza a gombot, ezért bementünk egy kicsit eldugottabb szobába.
-Vissza vennéd a nadrágot? - Kérdezte kedvesen mosolyogva.
-Miért? - Értetlenkedtem.
-Azért, mert úgy jobban látom hogy pontosan hova kell varrnom. - Mondta, mire én megvilágosodva bólintottam egyet. Villám gyorsasággal átvettem újra a nadrágom a fellépősre, ő pedig elém térdelt, és nekiállt varrni. Oké hogy fiú vagyok, és vannak nem is kicsit perverz gondolataim, de...Most mégis zavarban éreztem magam. Arcom pillanatok alatt lángokba borult, és nem tudtam hogy merre nézzek. Mikor már hallottam hogy a cérnát tépi el, kezdtem megkönnyebbülni hogy végre mehetek vissza a többiekhez. Csakhogy a leányzó nem éppen úgy gondolkozott, ahogyan én...Fogalmam sincs hogy honnan vette a bátorságot, de a következő pillanatban letolta a már kész fellépős nadrágomat, és a bokszeremen keresztül kezdte el fogdosni a nemességemet. A szívem dobogása megállt egy pillanatra, majd teljesen kikerekedett szemekkel lenéztem az előttem térdelő lányra.
-Már megbocsájts, de mit művelsz? - Kezdtem el kiakadni.
-Nyugi, élvezni fogod. - Vigyorgott fel rám, és egy gyors mozdulattal lerántotta rólam az alsónadrágomat is, amire én még jobban meglepődtem. Lassan elkezdte mozgatni a kezét férfiasságomon, mire én akarva akaratlanul is sóhajtottam egyet. Tudtam hogy nem kellene hagynom, de jó érzés volt.
-Kérlekh....Ne! - Tért vissza kis időre a józan eszem, ezért megpróbáltam leszedni őt a férfiasságomról de nem engedte. Bevette tövig a szájába, innentől kezdve pedig nem tudtam gondolkozni. Az ösztöneim hajtottak, és nem érdekelt semmi. A kicsi JiMin kezdett egyre nagyobb és keményebb lenni, ezért megszokásból a kezeimet a lány fejére vezettem és elkezdtem mozgatni egyre gyorsabban és gyorsabban. Túl jó érzés volt, ráadásul TaeTae-vel már lassan két hete nem is feküdtünk le. Baszki! Mi a jó istent művelek? Hiszen én TaeHyung-ot szeretem. -Ne! Most kérlek hagyj! Van párom, és nem akarom megcsalni...Már így is túl messzire mentünk. - Néztem rá komolyan, ám őt még mindig nem érdekelte az én tiltakozásom.
-Jajj már, ne izgulj! Úgyse fogja megtudni. - Nyavalygott, és ellenkezést nem tűrően lelökött egy régebbi kanapéra ami a szoba egyik sarkában porosodott, majd folytatta kényeztetésem. Tudtam hogy ezután borzasztó bűntudatom lesz, azonban a kellemes érzések elfeledtettek velem mindent. Lassan abbahagyta, és ráült a már teljesen merev tagomra. Először lassan, majd egyre gyorsabban kezdett el rajtam lovagolni. Én pedig hogy mindkettőnknek kellemes legyen, felhúztam térdeimet és úgy löktem fel folyamatosan. Hangjainkat igyekeztük visszafogni, hiszen nem lett volna valami jó ha lebukunk. Alhasamban már egyre jobban kezdtem érezni, hogy lassan robbanok. Éppen ezért gyorsan kihúztam belőle nemességem, és elkezdtem mozgatni rajta a kezemet, így hamar el is élveztem. Szerencsére a nadrágom zsebében volt pár zsebkendő, ezért letöröltem magam és utána felkapkodtam magamra a gatyáimat.
-Előre szólok, hogy ez volt az első és az utolsó is. Most ha miattad fog velem szakítani a szerelmem, akkor biztos lehetsz benne hogy kirúgatlak innen. - Néztem rá dühösen.
-Ha elmeséled ezt a kis kalandunkat, akkor nem csak engem, de téged is ki fognak rúgni drágaság. - Mondta lenézően.
-Nem olyan biztos az. Ugyanis amíg te itt csak varrogatod a ruhákat és hívogatod a férfiakat hogy dugjanak meg, addig én megállás nélkül táncpróbákra járok, több órás koncerteket nyomok le, és alszok maximum négy vagy öt órákat. - Oktattam ki, amire persze már nem szólt semmit, csak gyilkoló szemekkel nézett rám. Ezután már nem is szóltunk egymáshoz, mivel fogtam magam és kiviharoztam a szobából. Ekkor történt az, hogy hatalmas bűntudat keletkezett bennem. Te jó ég, mit műveltem megint? Megcsaltam egy lánnyal, ismétlem: LÁNNYAL TaeTae-t. Hogy a francba tehetted ezt kedves Park Ji Min?! Hiszen tiszta szívből szereted őt, arról nem is beszélve hogy a fiúkhoz vonzódsz. Ahhh....Borzalmas vagyok.
Gondolkozásom közben visszatértem, és szerencsére még volt egy kis időnk, ezért megkerestem NamJoon-t, hogy elmondjam neki a "kis" balesetemet. Tisztában voltam azzal, hogy rohadtul nem fog neki örülni, és sokáig kapni fogom tőle az ívet. Azonban V reakciójától sokkal jobban félek, éppen ezért nem szeretném elmondani neki egy darabig. Úgyis tudom hogy szakítana velem, hiába ígérném meg hogy többször nem fog előfordulni. De persze meg is érteném, hiszen az ő helyében én se bocsájtanék meg magamnak. Annyira magamba voltam zuhanva, hogy észre se vettem hogy pont Nam állt előttem, így ügyesen neki is mentem.
-Ohh JiMin! - Nézett rám meglepődve.
-Ne haragudj NamJoon! - Sajnálkoztam, mire ő csak mosolyogva legyintett. -Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? - Tettem fel kérdésemet, amire rögtön bólintott is. Kicsit különvonultunk hogy lehetőleg senki ne halljon minket, majd elmeséltem neki az újabb baromságom amit csináltam. És hát persze ahogy sejtettem, nagyon nem örült neki, sőt....Kezei tartásából ítélve láttam, hogy nem kellett neki sok ahhoz, hogy adjon nekem két hatalmas pofont hogy végre észhez térjek. Viszont visszafogta magát, és inkább sóhajtott egy nagyot aztán elkezdett halkan leszidni.
-JiMin te normális vagy? Hogy a kurva istenbe csinálhattál ilyet? Tudod te hogy most mekkora bajba keverted megint magadat? - Tette fel sorra a kérdéseit, mire én elkezdtem potyogtatni a könnyeimet. Nem tehettem róla, soha nem láttam még ilyennek őt és most megijesztett. -Jajj kérlek fejezd be! Nem akartalak megijeszteni, csak aggódom érted. - Ölelt magához, minek hatására sikerült is megnyugodnom.
-Tudom, és ne haragudj! Ezentúl nem lesz több ilyen. - Mondtam.
-Hát remélem. - Sóhajtott. -És Tae-nek mikor akarod elmondani? - Érdeklődött.
-Fogalmam sincs....De légyszíves ne szólj neki egy szót se erről, és a többieknek se mondd el! - Néztem rá kérlelőn. Nehezen ugyan, de beleegyezett. Ezután végül sikerült megnyugodnom, és mivel elérkezett a díjátadó ideje is, ezért indultunk a többiekhez. Egyszerűen alig mertem ránézni TaeTae-re, hiszen borzasztóan szégyelltem magam előtte. A másik baj pedig az, hogy ha sokszor fogok magamba zuhanni, akkor fel fog neki tűnni hogy valami bajom van. Ahhh...Ezt megint nagyon jól elintéztem magamnak. Ahogy kivonultunk a vörös szőnyegre hogy csináljanak rólunk képeket és integessünk mindenkinek, ránéztem V-re. Boldognak tűnt, legalábbis mosolyogva integetett és szívecskéket is mutogatott, aminek láttán az én szívem egy fájdalmasat dobbant. Bűnbánóan néztem őt tovább, közben szórtam magamra az átkokat. Komolyan, sokszor már magamat se értem...

Titkos szerelem(VMin): 40.rész - Újra szakítani?

JiMin Pov.

Félve vártam, hogy milyen döntést fognak hozni velem, vagy esetleg a bandával kapcsolatban. Nem akartam hogy miattam menjen tönkre a banda, és azt se hogy a többieknek miattam ne váljon valóra az álmuk. Jól elintéztem, megint...Most már megfogadom magamnak, hogy soha többé nem fogok lerészegedni. Nem hiányzik még egy ekkora galiba, mint amibe most kevertem magunkat, vagy leginkább magamat. Az igazgató töprengett egy darabig, végül meghozta a döntését.
-JiMin! - Szólt hozzám, mire én rögtön rászegeztem tekintetemet.
-I...Igen? - Kérdeztem vissza remegő hangon.
-Nem szeretnélek kitenni a bandából se téged, se TaeHyung-ot, illetve magát a Bangtan-t se akarom feloszlatni. - Kezdte el mondandóját, de én továbbra sem tudtam megnyugodni. -Azzal se lenne baj, ha felvállalnátok a nyilvánosság előtt a szerelmeteket, viszont ezzel az a baj, hogy eléggé sok rajongót veszítenétek el, ami pedig nem lenne valami jó. Úgy hogy az egyetlen megoldás az az, hogy ha szakítotok egy kis időre. - Fejezte be mondai valóját, mire én is és párom is szomorúan egymásra néztünk.
-Micsoda? Újra szakítani? - Döbbentem le.
-Sajnálom JiMin. Annyit esetleg meg tudok engedni, hogy komolyan nem kell szakítanotok, csak a nyilvánosság előtt nem érhettek sűrűn egymáshoz, illetve ha itt is járnak forgatni akkor sem csinálhattok semmit. - Ajánlotta fel másik ötletét, ami azért mégis csak jobban tetszett.
-De hát uram! Mi eddig is így csináltuk. - Mondta szerelmem.
-És akkor mi az a kép? - Értetlenkedett PD-Nim.
-Azt a lány csinálta. De ezt meséltem magának az előbb. - Mondtam.
-Ahha...És más akkor tuti nem történt? - Tette fel újabb kérdését, közben rám és páromra nézett.
-Nem. - Válaszoltunk egyszerre.
-Rendben. Akkor ez esetben nem kell szakítanotok, viszont a nyilvánosság előtt kevesebbszer lehettek csak egymás közelében. - Mondta, mire mi hálásan bólogatni kezdtünk jelezve, hogy megértettük. Huhhh....Most egy hatalmas kő esett le a szívemről, és szerintem TaeTae-nek is. El sem hiszem, hogy bármekkora baromságot is csinálunk, valahogy mindig megúszunk mindent. Mert azért valljuk be, amióta a banda létrejött, azóta bizony én és a szerelmem elég sok galibát okoztunk. Ott volt az első hónapokban a HoSeok-al való vita, ami miatt majdnem minket is kirúgtak, a bandát pedig majdnem feloszlatták. aztán ott volt az is, amikor Tae-vel az évfordulónk volt és összevesztünk, én pedig eltűntem kb..két napra. Illetve pár hónapja párom sikeresen felgyújtotta a konyhát, aminek következtében kórházba is került. És most itt van ez a lebukásos dolog, ami pedig az én hibámból volt. Ha jobban belegondolok, az igazgató már rég kidobhatott volna engem és TaeHyung-ot is, de nem tette meg....Ezért pedig hatalmas hálával tartozunk neki. Úgy hogy ezentúl pedig még jobban fogok dolgozni, hogy legalább elégedettek legyenek velem is, Tae-vel is és magával a bandával is. Hiszen ha mi ennyi jót kapunk a cégtől és az igazgatótól, akkor nekünk is adnunk kell valamit számukra.
-De igazgató úr! Hogy fogjuk kimagyarázni a helyzetet? - Zökkentett ki gondolataimból NamJoon.
-Azt majd mi megoldjuk, majd mi adunk erről interjút, illetve megkérjük a kis hölgyet hogy szedje le a képet, és megkérjük a többi rajongót is, ha pedig nem jön össze, akkor feljelentést teszünk. - Próbált megnyugtatni minket, ami részben sikerült is. Kíváncsi leszek, hogy vajon le is fogják-e szedni a képet rólunk. Hiszen azóta már tuti ezer meg ezer különböző oldalra feltehették....Jajjj, csak sikerüljön. Miután végeztünk a sok hálálkodással, elmondták hogy mit fogunk csinálni a közeljövőben. Persze csak a szokásos. Edzünk, táncpróbákra járunk, dalokat írunk, aztán díjátadók lesznek, interjúk, fotózások és egyéb dolgok. El leszünk megint havazva, de végül is nem is baj, hiszen így is több szabadságot kapunk, mint amennyit kéne. Most még itthon leszünk két napot, aztán irány a munka. Amint megbeszéltünk minden fontos dolgot, az igazgató és a menedzser ment a dolgára, ahogyan mi is.
-Ugye tudjátok, hogy hatalmas mákotok van, hogy PD-Nim így elrendezi nektek? - Nézett ránk morcosan NamJoon.
-Igen, ezért is fogunk jobban dolgozni, és többet beleadni a munkába. Igaz szívem? - Néztem Tae-re, aki csak hevesen bólogatott.
-Jól is fogjátok tenni. - Helyeselt Nam. Ezután Jin úgy döntött hogy feloldja a feszültséget a banda közt, így csinált egy kiadós, és finom ebédet. Természetesen mindenkinek nagyon ízlett a főztje, hiszen SeokJin Hyung nagyon is ért a főzéshez. Ettől már a bandatagoknak is jobb lett a kedve, beleértve engem is és szerelmemet is. Boldogan mosolyogtunk egymásra, és szinte éreztem ahogyan azt sugallja hogy szeret engem. Hát még én mennyire szeretem őt! Bár tuti tudja, de azért majd éreztetem is vele. Szüksége van a törődésre, amit meg is fog tőlem kapni. Csak ketten egyedül a szobánkba, összebújva, ölelgetve egymást. Na jó, inkább nem kínzom magam...Mihelyt befejeztük az ebédünket visszamentünk a szobánkba, és lepihentünk a puha ágyunkba.
-JiMin...Szerinted most már véglegesen lezáródik ez az ügy? - Kérdezte párom aggódón, miközben a plafont bámulta.
-Remélem igen. - Sóhajtottam. -Sajnálom Tae, nem akartalak téged is belekeverni. - Néztem rá szomorúan. Ő erre csak elmosolyodott, majd válasz helyett inkább az ajkaimra tapadt. Természetesen nem tiltakoztam, ezer örömmel viszonoztam édes csókját, hiszen már nagyon hiányzott. Szükségem volt rá. Pár másodperc után gyengéden megharapta alsó ajkamat, én pedig értve a célzást, beengedtem nyelvét az enyém mellé. A baj csak az volt, hogy sikerült beindítania. Ám én most nem akartam megfektetni őt, csak egy nyugis délutánt és estét akartam, mivel elég sok szidást kaptam a nap folyamán. Meglepetésemre azonban nem ment tovább a csóknál, így tudtam hogy valószínűleg ő sem szeretne most szeretkezni. Hosszas csókunk után pedig csak mellém bújt, én pedig boldogan öleltem őt magamhoz.
-Szeretlek JiMin! - Nézett fel rám.
-Én is szeretlek, TaeTae! - Mosolyodtam el szerelmesen, majd egy apró puszit nyomtam a homlokára. Ezután a délutánunk egy jó kis romantikus, összebújós pihenéssel telt amit szerencsénkre senki nem szakított meg. Úgy érzem, kellett már egy nyugis nap is, a sok pörgés után.

Visszatérő múlt(SugaKook): 3.rész - Álom vagy valóság?

Suga Pov.

Azt hittem, hogy végre nyugodtan fogok tudni aludni, de tévedtem. Ugyan egy ideig békésen szundikáltam, viszont utána valaki vagy valami, hirtelen lehúzta rólam a takarót. Mivel szerelmem ilyen nagy erővel nem szokta rólam lerántani, ezért csak egy tippem volt. HoSeok ismét rám talált. Nem sokkal később, már a suttogását is hallottam, amitől kirázott a hideg.
-YoonGi! - Suttogta ismét a nevemet, viszont most nem

válaszoltam neki. Próbáltam úgy csinálni, mint aki tényleg alszik pedig nem így volt, mert legbelül rohadtul féltem tőle. Hiába tudtam hogy a való életben nem jutna eszébe hogy bántson akár testileg akár lelkileg, mégis féltem. Bár szerintem ez egy teljesen normális reakció főleg azért, mert eddig még semmi ilyesmi dologban nem volt részem.
-Suga! - Mondta már a másik becenevemet is, viszont ezt már nem suttogva, hanem olyan ijesztő szellemes hangon. A hideg kirázott, és minden létező szőrszálam felállt. Nagyon durva volt, az ijedtség miatt a szívem örülten dobogott, és hiába próbáltam kívül nem mutatni a félelmemet, nem jött össze.....Testem konkrétan rázkódott, mint a kocsonya. Elegem lett, ezért inkább fogtam magam, és felálltam. Óvatosan körbenéztem, de nem láttam senkit és semmit. Mikor már kezdtem beletörődni abba, hogy megőrültem és csak képzelődök mert nem aludtam ki magam rendesen, hirtelen ajtócsapódást hallottam.
-Hoppá, ez hangos volt. - Hallottam meg szerelmem hangját. Ezután a kis Holly futott be a nappaliba, és amint meglátott rögtön odajött hozzám. Halványan mosolyogva vettem fel az ölembe, és kezdtem el simogatni puha szőrét. -Ohh....Azt hittem még alszol. - Mondta meglepődve Kook.
-Nem tudtam.... - Sóhajtottam. Mivel láttam rajta hogy furcsán néz rám, ezért elmeséltem neki az újabb furcsa dolgokat amik történtek, amíg elvoltak. Láttam rajta, hogy egyre jobban aggódik. Nem csodálom, hiszen én se tudom már, hogy mi a fészkes fene történhet velünk. Már napok óta tapasztaljuk ezeket a különféle, paranormális dolgokat. Viszont nem akarom azt elhinni, hogy halott szerelmem szelleme kísérthet ebben a házban, hiszen nem is ismerte JungKook-ot. Nekem meg miért akarna rosszat, ha egyszer szeretett? Nem értem....Teljesen össze vagyok zavarodva. Azonban nem gondolkodtunk tovább, inkább nekiálltunk közösen főzőcskézni. Ám a következő pillanatban, egy újabb furcsa és megmagyarázhatatlan dolog történt. Az egyik konyhaszekrény ajtaja hirtelen kinyílt, és erősen fejbe csapta szerelmemet. Mindent abbahagyva térdeltem le eszméletlen páromhoz, és vizsgáltam hogy nincs-e valami komolyabb baja. Homlokán egy eléggé nagy monokli keletkezett, ezért felkaptam őt a kezeimbe, majd a kanapéra fektettem. Egy tiszta rongyot bevizeztem, és enyhén kicsavarva rátettem a fejére.
-Ahhh....Mi történt? - Kérdezte fájdalmas hangon.
-Fejbecsapott a konyhaszekrény. - Mondtam. -Van egy olyan érzésem, hogy ebben a házban valami nagyon nincs rendben. - Motyogtam aggódón, ugyanakkor dühösen is.
-Ugyan szívem, ne beszélj butaságokat. Ez csak véletlen volt. - Sóhajtott.
-Ez véletlen? Hogy a semmiből baszódik ki az a rohadt konyhaszekrény ajtó? Kook....Már lassan egy hete furcsa dolgok történnek, főleg velem. Lehet hogy megőrültem, nem tudom. De azt tudom, hogy az ablak szélcsendben nem vágódik be magától, a lepedő nem rántódik le nagy erővel ha senki nem nyúl hozzá, és egy konyhaszekrény ajtaja sem nyitódik ki magától akkora erővel, hogy fejbe csapjon valakit aki aztán el is ájul. - Mondtam el a magamét, amit ő türelmesen végig is hallgatott. Ezután azonban magára hagytam, és inkább visszacsuktam a bútor kinyitódott ajtaját, aztán folytattam a félbehagyott főzést. Lehet hogy tényleg megbolondultam, és csak beképzelem az egészet? Vagy egy szellem lakozna a házunkban, aki ráadásul nem más, mint a halott szerelmem? De hát ha ő az, akkor miért akarna nekem rosszat? Ahhh....Nem értek én itt már semmit. Viszont azt tudom, hogy eszméletlenül álmos vagyok, mivel este se tudtam aludni. Pont ezek miatt. Mert hangokat hallottam, és mintha egy ember alakját is láttam volna, aki aztán hirtelen eltűnt. Tényleg jó lenne már megtudni, hogy mi az isten ez az egész...? Hosszas gondolkozásom közepette készen lettem az ebéddel, ezért le is ültünk JungKook-al enni, és persze a kicsi Holly-nak is adtunk kaját. Nem beszélgettünk, de most jobb is volt. Mindketten össze vagyunk zavarodva, ami nem is csoda. Evés után én felmentem a szobánkba, hogy pihenjek egy kicsit. Ez azonban nem akart összejönni. Csak forgolódtam és helyezkedtem össze-vissza, de álom az egyszerűen nem akart a szememre jönni. Elég sokat kínlódtam, de végül sikerült. Pár órácskát sikerült aludnom, ugyanis egy hang ismét felkeltett. De ez már sokkal ijesztőbb volt, mint az előzőek. Rideg, ijesztő és gonosz hanggal mondott szavakat.
-Vér....Nézd meg a konyhát....Menj! - Mondta. Nem akartam hallgatni rá, de a "vér" és a "Nézd meg a konyhát" mondatok felkeltették az érdeklődésemet, ezért habozás nélkül lementem a konyhába. Párom a csapnál mosta az egyik kezét, amiből elég rendesen folyt a vér.
-Mi történt? - Estem kétségbe.
-Elvágtam az ujjam.... - Sóhajtotta. Eközben kiszúrta a szememet, hogy azon a konyhaszekrényen ami fejbecsapta Kookie-t, vérrel rá volt csinálva egy kereszt szerű "rajz".
-Azt....Hogy csináltad? - Mutattam a keresztre.
-Hm? - Nézett fel rá értetlenül. -Ohh....Észre se vettem. Szerintem véletlenül összetapogattam, amikor ragtapaszt kerestem. - Mondta. Engem viszont nem hagyott nyugodni a dolog....Oké, lehet hogy tényleg csak túlreagálom a dolgokat. De nem tehetek róla. Nem szeretném ha bármelyikünknek is baja esne, így is elég hogy szerelmem ma megsérült párszor. Gondolkozásom közben azonban, hirtelen rossz érzésem támadt. Mintha....Valaki a hátam mögött lenne. Sokkoltan fordultam meg, és a látvány miatt ami fogadott, kis híján el is ájultam. Maga HoSeok, a halott szerelmem szelleme állt előttem, egy méternyire tőlem. A levegő belém szorult, a testem pedig ismét remegésbe kezdett. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most álom vagy valóság....? Ha álmodom, akkor jobb lenne ha minél hamarabb felébrednék. De ha a valóság, akkor velem tényleg komoly gondok vannak.